![]() |
|||||
|
"A közterületek rendje és tisztasága a lakosság közérzetét, biztonságérzetét befolyásoló tényező."
Az ország szinte valamennyi városában és településén a fenti mottó jegyében próbálnak tenni valamit a rendvédelmi szervek, közterület felügyeletek, polgárőrségek és egyéb civil társadalmi szervezetek. Közös cél érdekében ülnek „egy hajóban”, de az evezőlapátok ösztönszerű csapkodásával különböző irányba próbálják a hajót elindítani, ami persze ettől még egyhelyben marad. A törvények adta ellentmondások, illetékességi és hatásköri összevisszaságok, közhatalmi jogosítványok hiánya, leterheltség, anyagi és humán erőforrások hiánya, szervezésbeli problémák mind gerjesztik a fenti problémát az egyes szervek munkái kapcsán. A rendőrségnek nincs megfelelő kapacitása (létszám, anyagi források, leterheltség, illetékességi terület nagysága), a közterület-felügyelet nem képes hatékonyan dolgozni ( létszám, anyagi erőforrások, a köztisztviselői jogállásból adódó ellentmondások ) a polgárőrségnek pedig nincsenek hatósági jogkörei. (észlel, jelzést továbbít a rendőrség felé).
Az fent említett ellentmondások kiküszöbölésére, kívánok az alábbiakban "gondolatébresztés" céljából szólni. Gondolatot kívánok ébreszteni, de meggyőződésem, hogy a gondolkodásnál többre van szükség. Cselekedni kell, mert nem várhatunk arra, hogy a lakókörnyezetünkben meglévő, és, felmerülő problémák maguktól meg fognak oldódni. A rendelkezésre álló humán és anyagi erőforrások megfelelő átcsoportosításával talán létezik megoldás. (megítélésem szerint bizonyosan)
A következő néhány mondatban azokat az elképzeléseket és gondolatokat szeretném megosztani Önökkel, amelyek már egy jó ideje foglalkoztatnak. Az említett gondolataimat megosztottam, néhány szakértő barátommal és mivel a városunk érdekében kifejtett önzetlen munka, teszi ki időm jelentős részét jutottam az alábbi elgondolásra.
Városunkban és közvetlen környékén közlekedem nap mint nap, nappal és éjszaka, szolgálatban mint polgárőr és átutazóban mint budaörsi polgár.
Gyakran látok és tapasztalok olyan eseményeket, amelyek felháborítanak, és ezzel úgy gondolom, nem vagyok egyedül. Az utcán a gépkocsik tiltott helyen várakoznak, a kutyasétáltatók kutyájuk ürülékét az aszfalton hagyják, a város rendezett zöldterületeit és játszótereit rongálják, a városképet falfirkák csúfítják. Az említett események szinte mindig megtorlatlanok maradnak.
A polgárőrségnek nincsenek hatósági jogosítványai, ezért bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt visszatarthatják a hatóság kiérkezéséig, a szabálysértések elkövetőivel szemben képtelenek bármit is tenni. Igazoltatási jogkör híján, ismeretlen elkövetőkkel szemben feljelentéssel élhetnek. Ismerve a jelenlegi szabályozást a hatóság ismeretlen elkövetővel szemben nem folytat szabálysértési eljárást, az elkövető kiléte gyakorlatilag nem megállapítható.
A városi rendőrségnek nem mindig van ideje, energiája és szabad kapacitása hasonló esetekben az intézkedések lefolytatására és meggyőződésem, hogy ez nem is igazán csak a rendőrség feladata.
( Gondoljunk csak azokra az európai országokra, ahol a városi rendőrségen kívül ezeket a feladatokat az un. Önkormányzati rendőrségek látják el. )
Magyarországon ezen feladatok elvégzésére lenne hivatott a Közterület felügyelet.
1999. évi LXIII. Törvény a közterület-felügyeletről
(4) A felügyelet feladata: a) a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése; b) a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása; c) közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében; d) közreműködés a közrend, a közbiztonság védelmében; e) közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében; f) közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében; g) közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. (5) A feladatkörében eljáró felügyelő hivatalos személy. A (4) bekezdés a)-b) pontban meghatározott feladatkörében eljáró felügyelő jogosult és köteles ellenőrizni, eljárást kezdeményezni vagy - kivételes esetben - az e törvényben meghatározott intézkedést megtenni.
Jelen helyzetben működik a városban egy közterület felügyelet, maroknyi létszámmal, csekély hatékonysággal, gyakorlatilag csak hétköznapokon, jelentős működési költségébe kerülve a városnak. Ez rögtön számos kérdést vet fel: 1. a kis létszám milyen hatékonysággal képes intézkedni? 2. a fent említett jogsértések csak hétköznapokon fordulnak elő (köztisztviselők, hivatali időn túli és hétvégi munkavégzés hiánya, túlórák kifizetése, ünnepnapok díjazása ) 3. az említett hatékonysághoz képest arányban áll vajon az önkormányzat által, erre a célra fordított összeg, amely az adófizető polgárok forintjaiból kerül kifizetésre ?
Az imént említett ellentmondások kiküszöbölése érdekében, tehermentesítve a rendőrséget de természetesen az együttműködést fenntartva a következő javaslatot teszem.
Hozzunk létre a egy olyan szakmai teamet, amely gyorsan, hatékonyan, állandóan képes az jogsértésekkel szembeni intézkedések foganatosítására.
A team tagjai álljanak: 1.terület felügyeleti jogosítvánnyal rendelkezőkből, ( hatósági jogkörrel rendelkező személyek akik a helyszínen azonalos intézkedések lefolytatására képesek. ) 2. polgárőrökből, ( a nap 24 órájában a területen végzett járőrtevékenységgel segítsaék elő a jogsértések megelőzését, megszakítását ) 3. közbiztonsági szakemberekből, ( szakmai elképzelések megvalósulása, a törvényes intézkedések megalapozása, oktatás, kiképzés, részvétel az éves munkaterv kialakításában. ) 4.tűzvédelmi szakemberekből, ( rendkívüli események, elemi csapások, katasztrófák helyszínén a szakszerű és gyors intézkedések végrehajtása ) 5.természetvédelmi őri jogosítványokkal rendelkezőkből. ( illegális szemétlerakások, tiltott fakivágás stb. esetén a gyors és hatékony intézkedések bevezetésére.
Az új koncepcióban végzett munka lényeges elemei :
Gyorsaság, állandóság: - 24 órás diszpécserszolgálat ( irányítás ellátása és a bejelentések fogadása, ingyenes zöldszám biztosítva a bejelentések anonimitását) - 24 órás járőrszolgálat ( észlelés, reagálás, szankcionálás)
Hatékonyság: a jogsértések ne maradjanak differenciált szankciók nélkül. (figyelmeztetés - helyszíni bírság -szabálysértési feljelentés -kerékbilincs alkalmazás stb. ) " Érvényesüljön együttesen a speciális és a generális prevenció"
Korszerű technikai eszközök segítségével az események, jogsértések kiszűrhetőek rögzíthetőek, dokumentálhatóak a későbbi eljáráshoz bizonyító erővel szolgálhatnak. ( gépkocsiba szerelhető kamera, rendszám felismerő rendszerek alkalmazása
|
|||||
|
|||||
|
A BPKE weboldalai, illetve annak tartalma, vagy bármely részlete szerzői jogvédelem alá esnek. Az ehhez fűződő jogok gyakorlására kizárólag a BPKE jogosult. A BPKE
előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a weboldalak tartalmának egészét
vagy részeit bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni,
terjeszteni, átdolgozni, vagy tárolni. |
|||||
|
Webmaster:
Zwierczyk Gábor
|